Dr. Szamosi Tamás gasztroenterológus, gyerekgyógyász mondta az iskolai menzára, hogy aterogén diétán tartják a gyerekeket, mivel az tele van telített transzzsírsavakkal, egyszerű szénhidrátokkal, és kevés benne a zöldség és a gyümölcs.
Nagy port kavart ezzel a kijelentésével, címlapon foglalkoztak vele az újságok, és a híradásokba is bekerült.
Szamosi professzor elhízott, szívbeteg és zsíranyagcsere-problémákkal küzdő fiatalokat gyógyít nap mint nap, és azon fáradozik, hogy felhívja a figyelmet a felnőttkori szív és érrendszeri betegségek megelőzésére.
A megelőzést tartja a legfontosabb feladatnak.
Elkerülhető szerinte a fiatalok szívinfarktusa, (a fiatal alatt a 40-50 éves emberekere gondol), és az egyéb érrendszeri betegségeknek sem kell törvényszerűen bekövetkezni a kor előrehaladtával.
Dr. Szamosi Tamás volt a szeptember 19.-i Fillzen találkozó egyik orvos szakértője, vendég előadója, aki szomorú tényként tett említést az 1983-as adatokról, melyek szerint csak abban az évben 3000 fiatalember (40-50 év közötti) halt meg Magyarországon szív és érrendszeri betegségben, értelmetlenül, ugyanis ha odafigyelnénk egy kicsit a táplálkozásunkra sokkal kevesebb ember betegedne meg.
Ő is kiemelte, hogy nincs tünete az érelmeszesedésnek, alattomosan alakul ki, és sokszor már nagyon nagy a baj, amikor fény derül rá.
Beszélt a C vitamin fontosságáról is, egyéb antioxidánsokról, a hidegen sajtolt étcsoki élettani hatásáról, a rostbevitel szükségességéről, és még sok-sok hasznos információt osztott meg velünk.
Készítettem felvételt az előadásról, de nem vagyok jogosult arra, hogy nyilvánosan megosszam, viszont emilban automatikusan elküldi a levelezőrendszerem, ha megadod a neved és email címed.
KATTINT IDE, add meg a levelezési címedet, és azonnal megy a videó.