Quantcast
Channel: Czibor Szilvia kalatu blogja » Táplálkozás
Viewing all articles
Browse latest Browse all 43

Ha csak egyetlen dolgot is megváltoztatunk a szokásainkban…

$
0
0
Ha csak egyetlen dolgot is megváltoztatunk a szokásainkban, megváltozik az életünk.

Miért is tartom ezt annyira fontosnak, hogy beszéljek róla?

Mikor szeretnénk valamit változtatni az életünkben, szeretnénk egészségesebbek lenni, lefogyni, szeretnénk sok pénzt keresni, vagy valamiben jobbak, sikeresebbek lenni, sokszor azzal szembesülünk, hogy nagyon-nagyon sok mindenen kellene változtatnunk ahhoz, hogy olyan életet éljünk, mint amilyet szeretnénk, és ez olyan távolinak tűnik, olyan drasztikusnak, hogy feszültséget okoz bennünk, megrémít az, hogy olyan dolgokat, szokásokat kell elhagyni, amiket szeretünk, és számos olyat kellene kialakítani, ami távol áll tőlünk.

Aztán inkább mindent hagyunk a régiben…

Nem tudom, hogy neked ismerős-e ez az érzés, de én rengetegszer belefutottam ebbe a saját életemben, és mivel annyira távolinak tűnt a cél, inkább maradtam ott ahol voltam.

Így volt ez az egészségemmel is.

Mikor eldöntöttem, hogy elkezdek egészségesebben élni, és átgondoltam, melyek azok a szokásaim, amiket meg kellene változtatnom ahhoz, hogy azt mondhassam, hogy egészségesen élek, hát eléggé megrémültem.

Vagyis inkább elkeseredtem.

Már az sok volt, amit a táplálkozási szokásaimon kellett volna változtatni, és akkor még a több mozgás szóba sem került.

Mióta ez a 30 kiló túlsúly felszaladt rám, többször is elterveztem, hogy lefogyok, megszabadulok ettől a súlyfeleslegtől, párszor bele is ugrottam egy drasztikus fogyókúrába, vagyis inkább életmód váltásba, mert arra már rég rájöttem, hogy ha sikerül is lefogynom, és visszaállok az azelőtti szokásaimra, ugyanúgy visszaáll a régi súlyom is.

Sőt még több jön vissza, és ezt sajnos nem csak olvastam valahol, hanem a saját bőrömön megtapasztaltam, mikor pár hétig tudtam tartani valami diétát, esetleg még mozogni is elkezdtem, lement pár kiló, de ahogy abbahagytam, nemhogy visszaállt a régi súlyom, hanem még annál is “súlyosabb egyéniség lettem” :(

Aztán egyre inkább elment a kedvem az egésztől.

Aztán mióta taktikát változtattam, egyre jobban érzem magam, egyre több kilótól szabadulok meg, és nem érzem azt, hogy bármilyen diátát vagy szokást tartanom kellene, mert amikor néha-néha egy-egy dolgot megváltoztatok pl. az étkezési szokásaimban, az valóban szokássá válik, és szinte azonnal jönnek az eredmények is, amit ezek a változtatások okoznak.

Miért jutott most ez eszembe?

Mert úgy fogytam eddig 11 kilót, hogy semmi olyat nem tettem, ami nehezemre esett volna, mert egyszerre csak egy-egy dolgot iktattam be, vagy hagytam el, és rövid időn belül olyan szokássá váltak ezek a dolgok, amiken nem is akarok változtatni, mert jól érzem magam tőlük.

Összességében most már több dologról van szó, de mikor elkezdtem a fogyókúrámat februárban, nem egyszerre változtattam sokmindnen, amiről tudtam, hogy jót tenne az egészségemnek, hanem egyszerre csak egy dolgot iktattam be az életembe, és élveztem azt a pozitív változást, amit ez eredményezett, és apránként jött a többi változtatás.

Az első döntésem az volt, hogy este 6 után nem eszek. Semmi más étkezési szokásomon nem változtattam, csak este hat után nem ettem. Erre is adtam magamnak egy rövid, 4 hetes határidőt, hogy ha azt látom, hogy működik, csak akkor folytatom.

Szinte azonnal éreztem hatását, először a közérzetemben, aztán már egy hét után a kilók száma is kevesebb lett, és egyre jobban éreztem magam.

Aztán jöttek a Fillzen élelmiszerei márciusban, a kollagént a c vitaminnal, és a napraforgó lecitinnel, melyeket beiktattam a táplálkozásomba, ennek köszönhetően tovább fogytam, pedig ugyan úgy ettem kenyeret, tésztaféléket, de egyre kevesebbet, mert a kollagén amellett, hogy fontos tápanyaga a szervezetnek, el is telít, és kevesebb “rendes” kaja kellett, valamint a lecitin elkezdte lebontani a szervezetemben a káros lerakódásokat.

Aztán úgy döntöttem, hogy veszek egy gyümölcscentrifugát és főétkezéseket váltok ki valódi 100%-os zöldség és gyümölcslevekkel, egy kis kollagénnel elkeverve.

Vennem nem kellett ugyan, mert egy kedves barátnőm meglepett vele, és azóta reggel és este egy nagy bögre vegyes itallal (alma, sárgarépe, zeller, petrezselyem, karalábé, cékla) kezdem illetve zárom a napot.

Aztán négy napja jött a hajdina, azóta nem ettem semmi kenyér vagy tésztafélét, és megint csak azt mondhatom, hogy annak ellenére, hogy eddig is jól éreztem magam, most megint jött valami, amitől még jobban vagyok, már most, pár nap után érzem, hogy jót tesz ez a változtatás is, és nem hiányzik a kenyér, mert tökéletesen tudom helyettesíteni a hajdinával.

Ha visszagondolok február elejére, hogy azóta mennyire megváltozott a táplálkozásom, hatalmas változást látok, és az eredmények is fantasztikusak, de tudom, hogy ha akkor határozom el, hogy amellett, hogy este 6 után nem eszek, rendszeresen fogyasztom a kollagént és a lecitint, étkezéseket váltok ki züldség és gyümölcslével, és még a tésztaféléket is elhagyom, egyszerre nagyon sok lett volna.

Valószínűnek tartom, hogy azóta már elment volna a kedvem az egésztől.

De így, hogy mindig csak egy-egy dolgot iktattam be, vagy hagytam el, semmi problémát nem okoz, és folyamatosan azt tapsztalom, hogy ha csak egy dolgot is megváltoztatunk a szokásainkban, megváltozik az életünk, jobb lesz az egészségünk, jobban érezzük magunkat, és sokkal nagyobb lelkesedéssel vágunk bele újabb dolgokba, mert tapasztaljuk, hogy valóban egy-egy apró változtatás is nagy javulást hozhat.

A Fillzen természetes élelmiszereit amelyekkel én is támogatom az egészségem ITT MEG TUDOD vásárolni, már az első alkalommal is 20 %.os törzsvásárlói kedvezménnyel, ehhez találsz egy rövid videót is az oldalon.

Ha szeretnél értesítést kapni az új blogbejegyzésekről, ITT ADD MEG az email címed, és az automata rendszer kiküldi neked levélben.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 43