Emlékszem, az öregek mennyit beszéltek arról, hogy a fiatalok nem maradnak meg helyben, teljesen elöregszik a falu.
Mert voltak ott öregek.
Akik nem tudták, hogy nem szabad a gyilkos koleszterinnel teli tojást enni, és hetente 4-5 alkalommal is képesek voltak ezt fogyasztani reggelire vagy vacsorára.
Azóta felköltöztem a fővárosba, de ahogy saját telkem lett, az volt az első, hogy gyümölcsfákat ültettem, zöldséget vetettem, és tyúkokat tartok.
Már nem merek tojást ajándékozni az ismerőseimnek, mert legközelebb már mindenki venni akar belőle, de annyi nincs.
Mivel elég feltűnő a különbség a gyerekkorom egészséges öregjei és a mostani életem beteg, elhízott fiataljai között, azon vagyok, hogy az étkezésünkben minél inkább a gyerekkorom ízei jöjjenek vissza, mint a mostani ízek, melyeknek semmi, de semmi közük a természethez, és amiknek köszönhetően egy egészségtelen társadalomban élünk.
Ezt a videórészletet egy ismerősöm, Erzsi küldte tegnap, nagyon köszönöm neki.
Dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár többek között arról is beszél benne, hogy a tojás az anyatej után az egyik legfontosabb élelmiszerünk, na meg hogy mennyi sót ehetünk, és hogyan hat a só a vérnyomásra.
Persze nem a “megbuherált”, kiscsirke kikelésére alkalmatlan, viszont koleszterinmentes változat.